A rituális táncok, mint a neve is mutatja, rituálék alkalmával történtek. A mai napig csak kezdetleges információk, kivonatok maradtak fenn a témáról.
A leghosszabb ideig fennmaradt rituális táncok esküvői táncok voltak. Az esküvőn az első tánc a rangidős vőfélyt vagy a főembert illette meg. Valójában ezek az esküvőn rangban sokkal fontosabb figurák voltak, mint maguk a menyasszony és a vőlegény, és az ő feladatuk volt a tánc megkezdése. Maga a vőfélytánc azonban inkább játékos, mint ünnepélyes jellegű volt. Ha már a szertartásos táncoknál tartunk – nem táncmulatságról beszélünk, hanem különleges, misztikus jelentéssel bíró táncokról. És a násznép ilyen első táncára nagyon korán sor került, hiszen még a menyasszony kigombolás (hajvágás) és a házból való távozás előtt. A fiatal koszorúslányok körbetáncolták a menyasszonyt, ezzel búcsút intve neki leányi státuszától, és minden jót kívánva neki a házasélethez (a kör szimbolikája itt nagyon fontos). Maga a tánc gyakran épp az éneklésig tartott, a szavak szerint például: „Zatocyła sie cerwuno wisienka w poprzecki, tak się tocyły do panny młodej druhnicki”.
Egy másik tánc már az esküvői lakomán, az ünnepi torta – korowaj – bemutatásakor megjelenik. A korowaj-t a starosta vagy a rangidős vőfély vitte, akinek a korowaj-t cipelve táncolnia kellett vele, amit a dal szavai is alátámasztanak:
„Druzba korowaj niesie, pod korowajem krzesie, pod korowajem krzesie,
nózkami, ostrózkami, carnemi bucikami, carnemi bucikami.”
(A krzesanie egy sajátos díszítő tánclépés). A lublini régióban a legismertebb lakodalmi tánc a mach – más körülmények között soha nem adták elő, és csak a lakodalom legfontosabb szereplői állhattak táncra: a vének, a rangidős vőfélyek, a menyasszony és a vőlegény, valamint a szülők. Ez egy magamutogató és „üdvözlő” tánc – közben a táncosok meghajolnak egymás előtt, és megmutatják tudásukat a jelenlévőknek. A szertartásos esküvői táncok közül az utolsóra az esküvő után került sor. Ez volt az utolsó tánc, amelyet a menyasszony a vőlegény engedélye nélkül táncolhatott. Minden további tánchoz már a férje engedélyére volt szükség. Ez a tánc szokás szerint az oberek volt, de ez kivételesen sokáig, akár egy óránál is tovább tartott, ezért ilyenkor a dallamokat megváltoztatták, és keringőt vagy csárdást is játszottak „a menyasszony végéig”. A lakodalmi táncért fizetni kellett, ez volt az úgynevezett „sapkapénz” – a férjezett nő számára megfelelő fejdísz vásárlása. A táncra nők és férfiak egyaránt eljöttek, és a legjobb férfiak között a legjobbak különleges kántálással űzték el a vonakodó vendégeket, mint például:
„Macie jej doć, to jej dojta, po kuntach nie chowojta,
Neked kell neki adni, ne viseld, na cepecek podarować.
Jak kto nie ma niech pozyco, bo u nas to taki zwycoj,
oda kell adnod, ne viseld, na cepecek podarować”.
Az esküvőkön kívül bizonyosan előfordultak szertartásos táncok az aratási ünnepek és a mezőgazdasági munkák alkalmával is. Megemlíthetnénk például az aratás után a mezőn hagyott gabonakévék megcsapolását, amely a következő évi termés termékenységét és biztonságát hivatott biztosítani. A kör kontúrja mentén való tánc itt is a szerencse előhírnökeként jelenik meg. Bizonyára volt olyan tánc is, amely a bőséges termést biztosította, amikor a termés lassan nőtt; ennek bizonyítékát a „kender” gyermekjátékban találjuk.
„Játsszunk kendert, kendert,
mert ma kicsi a kender, mert ma kicsi a kender,
kicsi mi, kicsi mi, és te szépen jössz hozzánk,
kevesen vagyunk, kevesen vagyunk, és ti szépen jöttök hozzánk.”
A szertartásos táncok bizonyára más korszakokban is előfordultak; sajnos, mint misztikus és pogány elemet, az egyház viszonylag gyorsan kiirtotta őket. Ma főleg az énekek szövegeiben találjuk meg maradványaikat.