Segítségnyújtás

A tanulás elősegítése azt jelenti, hogy párbeszédet kell kialakítani és együttműködési mechanizmusokat kell biztosítani az egyénekkel, csoportokkal és közösségekkel. Ez azt jelenti, hogy az ifjúságsegítőnek rendelkeznie kell azokkal az attitűdökkel, ismeretekkel és készségekkel, amelyekkel támogatni tudja a fiatalokat tanulási igényeik azonosításában és követésében, majd ennek megfelelően választja ki, adaptálja vagy hozza létre a módszereket, módszertanokat és digitális eszközöket a bentlakásos és online környezetben. Ideális esetben az ifjúságsegítő és a fiatal megbízik egymásban. Az ifjúságsegítő aktívan támogatja és erősíti a fiatalok tanulási folyamatait, önfelelősségét és motivációját, az ifjúságsegítő pedig képessé teszi a fiatalokat arra, hogy javítsanak személyes helyzetükön, és szolidárisak legyenek másokkal, hogy ugyanezt tegyék.

Az ifjúsági munkások kompetenciamodelljéből vett meghatározás szerint értjük a fiatalokkal végzett tevékenységek elősegítését. Ez egy párbeszéd a fiatalokkal, és mi, mint facilitátorok, nem vagyunk magasabb rangúak náluk, hanem egyenrangúak. Mi sem vagyunk azok, akik mindent tudunk és minden lehetséges bölcsességgel rendelkezünk. A fiatalok gyakran több tudással vagy készséggel rendelkeznek, mint a felnőttek, és szeretnénk hangsúlyozni, hogy fontos, hogy képessé tegyük őket arra, hogy ezt a tudást/készségeket kicseréljék társaikkal és felnőttekkel. Néha útmutatásra van szükségük ahhoz, hogy felismerjék a tanulási igényeiket, és felfedezzék, hogy mennyi mindent tudnak már, és hogy meg tudják osztani a tudásukat. A fiatalokkal dolgozó felnőtteknek ismerniük kell azokat a módszereket és eszközöket, amelyek segítik őket abban, hogy elősegítsék a fiatalok közötti tanulást és cserét.

Az ifjúsági munkások kompetenciamodelljéből vett meghatározás szerint értjük a fiatalokkal végzett tevékenységek elősegítését. Ez egy párbeszéd a fiatalokkal, és mi, mint facilitátorok, nem vagyunk magasabb rangúak náluk, hanem egyenrangúak. Mi sem vagyunk azok, akik mindent tudunk és minden lehetséges bölcsességgel rendelkezünk. A fiatalok gyakran több tudással vagy készséggel rendelkeznek, mint a felnőttek, és szeretnénk hangsúlyozni, hogy fontos, hogy képessé tegyük őket arra, hogy ezt a tudást/készségeket kicseréljék társaikkal és felnőttekkel. Néha útmutatásra van szükségük ahhoz, hogy felismerjék a tanulási igényeiket, és felfedezzék, hogy mennyi mindent tudnak már, és hogy meg tudják osztani a tudásukat. A fiatalokkal dolgozó felnőtteknek ismerniük kell azokat a módszereket és eszközöket, amelyek segítik őket abban, hogy elősegítsék a fiatalok közötti tanulást és cserét.

A tanulás elősegítésének másik fontos kérdése az emberi kapcsolatok. Sajnos a formális oktatási rendszerben (ami szerencsére lassan változik) gyakran nem hangsúlyozzák eléggé ezt, ezért a nem formális oktatás egy olyan tér, ahol a gyerekek felfedezhetik a többi emberrel való együttműködés teljes potenciálját csoportokban, eszmét cserélhetnek, akár tisztelettudó módon vitatkozhatnak. A nem formális oktatási programok megmutatják a fiataloknak, hogy az emberek különbözőek, és hogy a sokféleség erőteljes. Az ilyen tapasztalatok kiváló terepet biztosítanak az egészséges kapcsolatok kialakításához a mindennapi életben, a munkahelyen vagy a családban.

Fontos, hogy a segítő készen álljon arra, hogy meghallgassa a fiatalok visszajelzéseit. Amint már említettük, az ifjúsági programok a fiatalok tanulási igényeiről szólnak, és a tőlük kapott visszajelzés kulcsfontosságú annak ellenőrzéséhez, hogy a fiatalok fejlődnek-e.

Néha szükség van arra, hogy átadjuk az irányítást, és hagyjuk, hogy a fiatalok azt kövessék, ami a csoportban éppen él, ahelyett, hogy az általunk elképzelt program végrehajtására összpontosítanánk. Ehhez a facilitátornak a fiatalok készségeinek meghallgatására lenne szüksége.

A facilitátornak teret kell biztosítania a gondolkodásra. A magyarországi „Let’s folk!” vegyes mobilitásunk során a fiatalok hangsúlyozták egy ilyen tér fontosságát és előnyeit. Ne feledjük, hogy a reflexió során a fiatalok tanulási tapasztalataira kell összpontosítanunk, nem pedig a nap értékelésére (mi volt jó, mi volt rossz). A fiataloknak feltett kérdésekkel aratjuk le, hogy mit tanultak, mit fedeztek fel (önmagukról és másokról), milyen érzelmeik voltak, és miért reagáltak úgy, ahogyan reagáltak egy-egy ingerre. A szünetelés ilyen pillanata óriási hatással van a fejlődésükre, és megtanítja őket arra, hogy ezt a mindennapi életükben is megtehetik, és sokat profitálhatnak belőle. Ez hatalmas része a tanulni tanulási kompetenciának, amely a Youthpass 8 kulcskompetencia részét képezi.

Végül, de nem utolsósorban, a fiatalok számára szervezett tevékenységek előkészítése során szem előtt kell tartani a tapasztalati tanulási modellt (más néven Kolb Learning Cycle). A modellt David Kolb – egy amerikai neveléstudományi teoretikus – alkotta meg. A modell leírja a tanulók tipikus útját egy új készség vagy/és tudás elsajátításához. A modellben fontos, hogy legyen egy konkrét tapasztalatunk, amelyre reflektálhatunk, és amelyből következtetéseket vonhatunk le a tanulásunkra, valamint az új ismereteket/készségeket alkalmazhatjuk a jövőbeli tapasztalatokra/helyzetekre. Az alábbiakban a modell 4 szakaszát találja:

1. Konkrét tapasztalat
2. Reflexív megfigyelés
3. Absztrakt fogalomalkotás
4. Aktív kísérletezés

A ciklus folyamatos folyamat, vagyis a szakaszok ismétlődnek, így a keresők tudásukra és tapasztalataikra építhetnek. A tanulási folyamatba minden egyes szakaszban be lehet lépni, de Kolb azt állítja, hogy a tanulás akkor teljes, ha mind a 4 szakasz befejeződött.