A zenei kulturális örökség egy olyan műemléke, amelyet nem jegyeztek fel és nem is jegyeztek be hivatalosan Kelet-Trákia lakóinak önkormányzati alkotásaként, a „Gitonises”, azaz szomszédok. A dal első kéziratai a Polystylo Kavala kulturális egyesület elnöke, Meggidis úr szerint 1960-ig nyúlnak vissza, hogy megőrizzék, míg a dal születése évek óta elveszett.
Ezek az első feljegyzések második generációs menekültektől származnak, akik a régóta szenvedő, ma Tekirtak néven ismert, Raidestos tartománybeli Kastamboli régióból származnak. Ezt az éneket a szokásoknak megfelelően a nők éneklik a templomkertben az Epifánia ünnepének hetében, azaz húsvétvasárnap után. A dal az egymás segítésében merül ki, és szorosan kapcsolódik a mindennapi élethez és a valláshoz. Az asszonyok énekét kísérő tánc átvitt értelemben történik, hiszen a kezek szorító ökölbe szorított szorítása a szív oldalát érinti, így szimbolizálva a környék asszonyainak barátságát és szívélyes kapcsolatát. Ez egy három lépéses, húzós lassú tánc, az úgynevezett alázatos!
A tánc szavai és mozdulatai egyaránt a szomszédság asszonyainak szolidáris kapcsolatát és szoros együttműködését szimbolizálják, hiszen azokban az években, és még ma is a görög társadalomban a szomszédság nagyon fontos szerepet játszott, és szociológiai szempontból érdemes a tudományos kutatásra. Egy utca lakóinak otthonához közeli tér, vagy egy településen belüli kis terület, ahol az emberek közös hitet és szokásokat alakítanak ki, gyakran osztoznak dolgokon, segítőként közreműködnek egymás munkájában, megosztják bánatukat és örömüket, gyakran együtt esznek vagy együtt készítenek ételt és osztoznak rajta. Például nagyon gyakran a környék asszonyai együtt sütötték a kenyeret, és együtt sütötték meg a kenyeret. Gyakran a karácsonyi vagy húsvéti ünnepek előkészületeit is közösen végezték a szomszédság szintjén, akárcsak a ruhák mosását, a hozomány és az esküvő előkészítését, vagy a napi csapvizet, amelyet a szomszédok közösen gondoskodtak a vízgyűjtésről. Egy másik jellegzetes szokás volt a kézzel készített hímzések készítésével töltött órák kikapcsolódása és a végtelen társasági beszélgetések a falu kellemes vagy kellemetlen híreiről, gyakran kávézás közben! A szocializációnak és az emberek személyes kapcsolatának ezek a szokásai még ma is léteznek egyes falvakban és alacsony urbanizációjú területeken, mivel a szomszédság szerepe és értéke nagyon mélyen gyökerezik a görög társadalomban. Valójában egy mondás, amely ezt a mély és fontos szomszédi kapcsolatot fejezi ki, azt szokta mondani, hogy „a legrosszabb szomszéd a legjobb rokon”, a kapcsolatok, a segítség és a mindennapi élet közelségének és közvetlenségének értelmében. Ma is sok faluban az asszonyok továbbra is szorosan együttműködnek, segítséget kérnek a szomszédtól, és miért ne kérhetnének egy kis kávét vagy cukrot, ami nincs otthon, egy zöldséget vagy fűszernövényt, amire azonnal szükségük van, hogy befejezzék az étkezést, és ne éhezzen a család!
