A Roztocze régió ma két országon – Lengyelországon és Ukrajnán – belül fekszik. Ez a régió évszázadokon át határvidék volt, kezdetben a lengyel Piastok és a Halicko-Wlodzimierska Rus’ között, majd a Koronán belül Kis-Lengyelország és Vörös Rusz között, Lengyelország felosztása után pedig az osztrák és az orosz felosztás határai is itt haladtak át. Nehéz egykor itt létező nemzeti kisebbségről beszélni, mivel a területet 3 vallási-etnikai csoport lakta többé-kevésbé egyenlő arányban. Ezek voltak a római katolikusok (az ún. latin katolikusok), akik etnikailag a lengyelek egy csoportja voltak, a ruszinokkal azonosuló ortodox keresztények és a judaizmus hívei, azaz a zsidók. A falvakat főként lengyelek és ruszinok népesítették be, változó arányban – egyes falvakban több volt a lengyel, másokban több a ruszin. Általában a falvaknak volt egyházuk és ortodox egyházuk is, de ha valamelyik csoport volt túlnyomó többségben, akkor a vallási központ egy volt. A városokban viszont a zsidók voltak többségben, vagy a lakosság számát tekintve a második legnagyobb csoport. Természetesen a falvakban is éltek egyes családok ebből a csoportból. A háborús idők és a kitelepítések teljesen megváltoztatták térségünk etnikai összetételét. Ma a térségben élő fő csoportot a lengyelek alkotják (akiknek gyakran ruszin felmenőik vannak), míg az ukránok határozott kisebbségben vannak. Zsidó lakosság jelenleg nem él a területen.
Mint minden határ menti terület, ez is egy sajátos régió, ahol a kulturális keveredés, az évszázados és multikulturális hatások természetes változásokhoz vezettek, amelyek mind a mai napig leolvashatók és megtalálhatók mind a szellemi, mind a tárgyi kultúrában – nyelv, ruházat, épületek, ünnepi és családi hagyományok. Magában Tomaszów Lubelski városában három kultúra maradványait találjuk: egy régi vörösfenyő templomot, egy ortodox templomot és egy zsidó temetőt (egykor zsinagógát is, amelyet 1939 szeptemberében a németek leromboltak). A kulturális keveredés jelentős jeleit a szellemi kultúrában találhatjuk meg: dalok, rituálék leírásai, ünnepi ruhák vagy zene. Jellemző példák erre a lengyel énekesek által néprajzkutatóknak adott ruszin dalok, a ruszin lakosságra jellemző és a lengyelek által átvett siratóénekek szokása, a ruszin lakosságra jellemző keresztöltéses hímzés használata a lengyel viseletben, vagy a különböző népcsoportokhoz tartozó nők által viselt fújt üveggyöngyök, valamint a lengyel zenekarok által játszott „zsidó” polkák. Ezek csak a legjellemzőbb példák, amelyeket még lehetne szaporítani. Ezek a népek évszázadokon át egymás mellett éltek, kölcsönösen tisztelve és segítve egymást. A lengyelek és ruszinok esetében gyakran került sor vegyes házasságokra, amit különböző néprajzi tanulmányok is alátámasztanak. Bár a zsidó lakosság általában nem „keveredett” házassági értelemben ruszinokkal vagy lengyelekkel, a társadalmi együttélés mégis konszenzusos volt. Gyakran előfordult például, hogy a „keresztény” szomszédok szombaton meglátogatták a zsidókat, hogy tüzet gyújtsanak vagy más olyan tevékenységet végezzenek, amit a zsidók ilyenkor nem végeztek. Sajnos a háborús idők és a kitelepítések kölcsönös sérelmeket okoztak, gyakran „kívülállók” által, ami megzavarta a kölcsönös bizalmat, és hosszú évekre elvette a párbeszéd lehetőségét.