A Tomaszów Lubelski környéki hagyományos népi zenekarok összetétele a rendelkezésre álló hangszerektől függött, és így az évek során változott. A legrégebbi hangszerek az aerofonok voltak, mint például az agyagsípok, a piskawki (gabona- vagy fűszálból készült), a fűzfakúpok (kéregszálból készült), a fából készült sípok, az okarinák, a ligavák (elsősorban a szarvasmarhák tereléséhez vagy adventi jeladásra használták). Kivételesen hosszú ideig, egészen a 20. század elejéig használtak egy természetes hangú eszközt, nevezetesen egy levelet (nyírfa, cseresznye vagy hársfa), amely a mi vidékünkön a zenekar része volt1. Később megjelentek az akkordofonok, amelyek hangosabb hangjuk és nagyobb dallamosságuk miatt nagy népszerűségre tettek szert, és sokáig használták mind a zenekarok, mind az egyéni zenészek. A környékünkön található akkordofonok közé tartozik az oktáv (a hegedű eredeti formája vagy egy középkori hangszer maradványa), a hegedű (a legnépszerűbb a környékünkön), a biłgoraj szuka (barázdált hangszer, körmökkel játszott), a basszusgitár (három vagy négy húros) és a csörgődob (nagyapák által használt). A zenekarok eredeti összetételében szereplő hangszerek utolsó csoportját a membránofonok – membrándobok (az úgynevezett szita- vagy karikadobok), amelyek zúgókkal és fapálcával voltak felszerelve, és a kétmembrános dobok, amelyek czintányérral és bőrvégű pálcával voltak felszerelve, és amelyek a zenekarok hangszeres összetételének fejlődésével jelentek meg.
Térségünkben a legrégebbi és legnépszerűbb zenekari összeállítás a hegedű és a pergődob kombinációja. Idővel egy második hegedű is bekerült a felállásba, ami lehetővé tette egy második hegedű bevezetését, és basszusgitárokat is használtak. Sajnos a zenekaroknak nagyon gyakran kellett költözniük (különösen esküvőkre, amelyek a zenészek jövedelmének alapját jelentették), így a basszusgitárt, mint nagyméretű hangszert, nem gyakran használták. Az első és második világháború után hirtelen fejlődés következett be a zenekarok összetételében, amikor a hadseregből hazatérő zenészek harmóniumot, klarinétot és trombitát hoztak magukkal. A hangosabb hangszerek bevezetésével a cintányérdob frekvenciája is megnőtt.
A zenekarok népszerűsége térségünkben olyan nagy volt, hogy minden faluban legalább több is működött. Esküvőkre, táncokra és egyéb ünnepekre alkalmazták őket néhány mezőgazdasági munka során. Ilyen például a káposztaszeletelés, amit általában úgy végeztek, hogy három ember mindkét kezében egy-egy bárdot tartott, és az oberek ritmusára aprítottak. Ha hibáztak, fennállt a veszélye, hogy megütötték a szomszédot, és a többieket is kizökkentették a ritmusból. Ezért ezt a munkát zenészek kísérték, akik segítettek tartani a ritmust. Az elektronikus zene a 20. század végén kiszorította a népi zenekarokat.
