Az eltűnőben lévő vagy már megszűnt szakmák, amelyek egykor népszerűek voltak térségünkben, az ácsmesterség, a tetőfedés, az ácsmesterség, a kádármesterség, a kerékgyártás, a fonás (beleértve a fonást is), a szitálás, a fazekasság, a kovácsmesterség, a nyergesmesterség, a szövés, a szabás, a cipészmesterség, a malomipar, a méhészet és a hímzés1.
Az ácsmesterség (faházak építése), a tetőfedés (a tetők fedése és javítása) és az ácsmesterség (fabútorok készítése) a házak építéséhez és berendezéséhez szorosan kapcsolódó szakmák voltak. Bár ezek a szakmák még mindig léteznek, a foglalkozások jellege teljesen megváltozott. Az ácsok, bár házakat építenek, a deszkákat és rönköket már nem maguk készítik el – kézzel -, hanem fűrészüzemekben vásárolják meg készen. Manapság sokkal kevesebb faházat építenek, és alig van olyan, amelyik a hagyományos módon épül. Bár minden háznak szüksége van tetőre, a tetőfedők már nem a hagyományos, természetes anyagokat, például szalmát vagy fa zsindelyt használják erre a célra. Az ácsmesterséget viszont egyre inkább felváltja a különböző típusú deszkákból történő bútorgyártás, bár az utóbbi időben újonnan népszerűvé vált.
A földműveléshez kapcsolódó foglalkozások hagyományos formában már nem léteznek. A kádár olyan kézműves volt, aki fahordókat gyártott. A kerékgyártó viszont fakerekeket gyártott, főként szekerekhez. A mi területünkön jelentős szitaközpont volt Biłgoraj – a terület sziták gyártására szakosodott, amelyeket igen nagy területen értékesítettek. A nyergesipar az állatbőrök feldolgozásával és bőr kiegészítők, például cipőszalagok és cipőpántok gyártásával foglalkozott. A fonás a mi területünkön háromféle anyagból történt: kutyafűből, szalmából vagy fűzfavesszőből (néha puha fák gallyait is használták, mint például a fűzfa iva). Ma is lehet találni olyan személyeket, akik – általában hobbiból – fonással foglalkoznak. Hasonlóképpen még mindig lehet találni a hagyományos fazekasság – azaz az agyagból való edények készítésének – amatőreit. A kovácsmesterség, bár ma is megtalálható, teljesen más formát öltött. A kovácsok fémmegmunkálással foglalkoznak – egykor főként szerszámokat készítettek és lovakat patkoltak, de ma már fémdíszítésű kapuk és kerítések készítése is a feladatuk.
A bevezetőben említett többi foglalkozás az emberek ellátásával – evéssel vagy ruhakészítéssel – foglalkozott. Ezek alapvető emberi tevékenységek, és ezért ma is léteznek, de többnyire a nagy központok veszik át őket. Kisipari szövők már nem léteznek, mivel minden anyagot gyárakban állítanak elő. Egyre ritkábban találunk cipészeket vagy szabókat, akik inkább kész ruhák vagy cipők módosítását és javítását végzik, és egyre kevésbé valószínű, hogy ezeket a dolgokat a semmiből készítik. Tomaszów Lubelskiben van még egy családi malom, amely lisztet őröl és darát árul. A méhészet is jelen van hobbiszerű formában, a méztermelés a család saját használatára történik.
1 Z. A. Skuza, Ocalić od zapomnienia, Ginące zawody w Polsce, Warszawa, 2006