A környékünkön a házakat általában egy vagy két család lakta. Általában többgenerációsak voltak. A lakás egy előszobából és 2-3 szobából állt, amelyek közül az egyik a konyha volt. A konyhában általában a háztartás egyik tagjának ágya is volt. További helyiség volt a kamra – a ház szigeteletlen, ablaknyílás nélküli része, amelyet élelmiszertárolásra használtak. A ház azon részei, amelyek ma a lakáson belül vannak, korábban a házon kívül helyezkedtek el, mint például a pince (amelyet ezen a területen gödörnek neveztek, mivel egyszerűen egy bejárati ajtóval ellátott üreg volt a földben) és a „melléképület”, amely a WC volt.
A ház középpontja, amely körül a család élete forgott, a konyha volt (és ma is az). A konyha, sőt az egész ház legfontosabb berendezése a kenyérsütő kemence volt. Eredetileg agyagból, később égetett téglából1 épült. Főzésre és a ház fűtésére használták. Volt egy alacsony hátsó része is, az úgynevezett „zapiecek”. Gyakran szalmával és takarókkal bélelték ki, és így fűtött ágynak készült a család legidősebb tagja számára. A kemencén kívül a konyhában volt egy asztal is, ahol minden ülőmunkát elvégeztek és az ételeket elfogyasztották. Az asztal körül padok voltak – fából készült, széles ülőhelyek, amelyeken a gyerekek éjszakánként aludhattak. Nálunk népszerűek voltak az úgynevezett kanapék – háttámlával és éjszakára kicsúsztatható ülőlappal ellátott padok, amelyekbe matracot (vert szalmával töltött rongyot) helyeztek. Minden házban az asztal fölött szentképeket helyeztek el, amelyek Jézus Krisztust és Szűz Máriát ábrázolták. Ez volt a „sacrum” része, más néven a „szent sarok”.1 A képek alatti tér a ház házigazdáké volt – azé a házaspáré, aki éppen a legtöbb házimunkát végezte (azaz nem feltétlenül a család legidősebb tagja). A konyha természetesen tartalmazott használati tárgyakat, amelyek agyagból, fából, fémből, fonott vagy basztából készültek. Ezek közül a legfontosabbak a kenyérsütéshez tartoztak: a dagasztótál, amelyben a kovászt tartották és a kenyeret dagasztották, vagy a kociuba, egy fából készült lapát, amellyel a kenyeret a kemencébe tették és kivették a kemencéből. Mivel az ételeket otthon készítették, a liszt őrlésére szolgáló kévék, valamint a vaj gyúrására szolgáló vajas kádak is léteztek. Az étkezéseket nagyon sokáig egyetlen tálból fogyasztották, csak a gazdagabb házakban volt evőeszköz, amelyet általában csak a polcra tettek, és nem használtak.
A konyhában és a szobákban fából készült ágyak voltak, matracokkal kibélelve, és ládák, amelyekben ruhákat és ágyneműt tároltak. A későbbi időkben szekrényeket, komódokat és gardróbokat is felállítottak. A házban további eszközöket használtak a ruhák ápolásához: bálák, csuhé és taréj a ruhák mosásához, vasaló és vasaló, valamint szövőszék, orsó, fonókerék és egyéb, a ruhakészítéshez szükséges eszközök.
A ház berendezése és belső berendezése elsősorban funkcionális volt. A szegénység miatt nem volt túl sok tárgy a tulajdonukban, és amik a házban voltak, azokat gondozták és rendszeresen használták. A legtöbb tárgy természetes anyagokból készült – főként fából, agyagból, fonottból és bastból. A használati tárgyak kis százaléka fém- és üvegtárgy volt.
1T. Czerwiński, Ocalić o zapomnienia, Wyposażenie domu wiejskiego w Polsce, Warszawa, 2009