A kézművesség jellegzetes formái térségünkben a fazekasság, a szövés, a fonás, a hímzés, a selyempapír és a fafaragás voltak. Az egyes tárgyak készítői általában a piacokon értékesítették azokat. Bizonyos kézműves mesterségeket azonban szinte mindenki űzött (pl. hímzés vagy selyempapír).
A fazekasok hagyományos fazekaskorongokon készítettek, amelyeket gyalogosan mozgattak. Ezek a vidékek gazdagok agyagban, így ez volt a legnépszerűbb nyersanyag az otthonokhoz szükséges edények készítéséhez. A fazekakat, korsókat, csészéket, tálakat és más edényeket agyagból készítettek. Jellegzetesek a „dwoaki”, a dupla nyeles fazekak, amelyekben a lányok a földeken dolgozó férfiaknak vitték az ételt (általában burgonyát vagy hajdinát az egyik edényben, a másikban pedig aludttejet). Az agyagedények mellett madár alakú sípokat is készítettek. Ezeket vízzel töltötték meg, és egyszerű dallamokat játszottak rajtuk. Minden fazekasnak volt egy kemencéje, amelyben kiégette az áruját.
A szövést kezdetben minden házban végezték, de később egyes családok erre a mesterségre specializálódtak, és az általuk előállított anyagokat eladták. Vásznat szőttek, amelyet a legtöbb ruhadarab megvarrására használtak. A legjellegzetesebbek, mert a legdíszesebbek a szőtt pojácák – színes, általában túlnyomórészt piros színű, széles övek a férfiak számára. Hosszuk a viselő vagyonától függött, a leghosszabbak 4 méter hosszúak voltak.
A fonással foglalkozó családok megművelték, majd betakarították és ennek megfelelően feldolgozták a fonott ágakat. A fazekassághoz hasonlóan a fonás is férfi szakma volt, így magát a szövési folyamatot is férfiak végezték. Elsősorban különböző méretű kosarakat fontak – hordozásra alkalmas fogantyúkkal és száraz termékek tárolására szolgáló fedeles kosarakat egyaránt. Később a fonott kosárfonásból szekereket, székeket és asztalokat is készítettek. Ezek azonban sokkal drágábbak voltak, mint a fából készült termékek, ezért leggyakrabban a kastélyok kerti berendezéseihez használták őket.
A hímzéssel csak a nők foglalkoztak, gyakorlatilag minden háztartásban. Az ünnepi ruhák – férfi és női ingek, ingujjak és mellények – díszítésére használták. Hímeztek úgynevezett háztartási vászonra is – asztalterítőkre, szalvétákra és törölközőkre (amelyeket szentképek díszítésére használtak). A hímzések mennyisége és gazdagsága a család vagyonát jelezte – egyrészt nagy mennyiségű színes cérnát tudtak vásárolni, másrészt volt idejük kiterjedt hímzések készítésére. A keresztöltéses hímzés1 volt a legjellemzőbb tájainkon, de a nyugati tájak hatása is megfigyelhető, és néha a lapos hímzés is megjelenik.
A foltpapírkészítés abból állt, hogy virágokat készítettek foltpapírból, és általában ünnepi díszítéseket – például a húsvéti pálmát vagy a hagyományos pókokat – alkalmazták. Selyempapírból készült díszeket az asszonyok készítettek minden otthonban. Egész évben, különösen télen, amikor több szabadidő állt rendelkezésre, selyempapírból készült virágcsokrokat készítettek a ház díszítésére.
A fafaragást asztalosok végezték. Néha mindennapi használati tárgyakat díszítettek (például székeket vagy komódokat), és ezek az áruk miatt ismét csak az uradalmi házak számára készültek. A szobrászok körében is nagyon népszerű volt a szent alakok készítése – főként házi vagy vidéki kápolnák számára, de a házi oltároknak szánt apró figurák is. Különösen népszerűek voltak vidékünkön a Fájdalmas Krisztust ábrázoló figurák.
1 E. Piskorz – Branekova, Tradycyjne stroje i hafty hrubieszowsko – tomaszowskie, Zamość, 2011, s.49-51